A siket közösség szüntelenül saját identitását kereste és keresi belső igénye, illetve a külvilág kétkedésének hatására. A jelnyelv kincs ebben a folyamatban, egyazon kultúra tagjaiként tekintenek önmagukra, akik védelmezik, féltve óvják, sőt tudatosan fejlesztik, ápolják ezt a kultúrát, nem véletlen tehát, hogy 1907 óta képes közösségbe tömöríteni a siket és nagyothalló Embereket.
A folyamat fontos állomása volt 2002-ben egy emlékszoba kialakítása, amelyben nagy szerepe volt Podani János sorstársunk önkéntes munkájának. Az emlékszobába összegyűjtöttük a szervezet tárgyi és kulturális emlékeit. Állandó kiállítást szerveztünk, amelyet tagjaink, hazai és nemzetközi vendégeink folyamatosan látogatnak. Az emlékszoba archívumát folyamatosan bővítjük, a szervezet alapításához kapcsolódó információk felkutatása állandó feladatunk.
2007-ben egy 20 perces kisjátékfilmet készítettünk a Szövetség alapítóinak emléket állítva.
Az emlékszoba megtalálható a SINOSZ budapesti székházának földszintjén, a recepció mögött jobbra.
Tekintse meg Ön is állandó kiállításunkat, Podani János tárlatvezetésével!
A kiállítás látogatható:
A székház nyitva tartási idejében minden csütörtökön 15-től 17 óráig.
Csoportos látogatás ettől eltérő időpontban, hétfői napokon is lehetséges, előzetes bejelentkezéssel:
- személyesen a SINOSZ székház recepcióján
- a SINOSZ Titkárságán keresztül:
Tel.: 06-1/351-04-34
FAX: 06-1/342-1989
Friss hozzászólások
5 hét 5 nap
7 hét 1 nap
7 hét 1 nap
7 hét 1 nap
7 hét 3 nap
10 hét 2 nap
10 hét 3 nap
10 hét 3 nap
10 hét 4 nap
10 hét 6 nap