Ergo-Sum Jelnyelvi Színház

Az Ergo-Sum társulata

 

„Átváltozás – ez az, ami után tudatosan vagy öntudatlanul a színésztermészet sóvárog.”
                                                                                                                      (Csehov)
 
ERGO SUM TÁRSULAT
 
 
 
Az ERGO SUM lehetőség azoknak a siketeknek és nagyothallóknak, akik szeretnek játszani, egy remek kis csapathoz tartozni, ahol oldott légkörben többféle szerepben is kipróbálhatják magukat.
 
A társulat létrejöttére, a névválasztásra így emlékszik az egyik alapító tag, Földi Zsuzsanna:
„2007. febr. 2-án volt az első találkozás Gyevi Bíró Eszterrel. Egy hónap múlva közösen beszéltük meg, hogy mi legyen az együttes neve. Tízen voltunk, felsoroltunk neveket. Végül Eszter ötletét, javaslatát fogadtunk el: Ergo sum, ’Tehát vagyok’. Eszter elmagyarázta nekünk, hogy mit jelenthet ez a név számunkra: "Mutassátok meg mit tudtok!" Mindnyájunknak tetszett ez a gondolat!”
 

 
 
„Azért szeretek az ERGO SUMba járni, mert jól érzem magam a színpadon. Szeretem azt a vidámságot, humort, mozgásos feladatokat, jeleléssel való kifejezést, amit az együttlétek során átélhetek. Tetszenek a drámajátékok, az ötletek, hogy új dolgokat próbálhatok ki.”
(Méri Bálintné)
 
 
 
 
 
 
A színjátszás, szerepbe lépés a játszók személyiségét nyitottabbá, bátrabbá, tudatosabbá teszi.
Gazdagítja az önmagukról kialakult képet, bővíti önismeretüket és a játék keretében olyan tapasztalatokra is szert tesznek, amely nemcsak önmaguk, de mások elfogadását is megkönnyíti.
 
 
 
„Gyerekkoromban a Nagyothallók Általános Iskolájában mindig szerepeltem iskolai ünnepségeken: szavaltam, táncoltam. Szerettem színházba járni. Minden vágyam az igazi színház volt, de nem kaphattam lehetőséget a hallásom és kiejtésem miatt. Felnőttként egy időre – mint öltöztető – közel kerültem az igazi színház világához, de ennek is vége szakadt. Hiányzott a színház, így kerültem a SINOSZ-ba az ERGO SUM társulatba. Szeretek a színpadon játszani, mindig tanulok új dolgokat. Itt jelbeszéddel kommunikálhatok, életemben mindig tilos volt a jelelés a halló családban és az iskolákban. És ami a legfontosabb, hogy az előadásokon jólesik a színházi lámpaláz, adrenalin, és a sikerélmény!
Ötvenen túl, elértem azt, amire 13 éves korom óta vágytam….”       
(Földi Zsuzsanna)
 
Az ERGO SUM eddig bemutatott előadásai, jelentősebb fellépései, eredményei:
"Suryakanta" c. indiai mese
"Szerelem, szerelem" c. színjáték.
"Titokzatos bőröndök" c. vígjáték.
"Heten" c. dráma
"Szembenállók" c. dráma
„Beugrunk” improvizációs játékok
 
 
2008. ápr. 19-én. Veszprémben az Arany Deszka Fesztiválon "Suryakanta" c. darabbal különdíjat kapott a társulat.
 


2010. május 15. XX. Moson Megye Színjátszó Találkozó „Titokzatos bőröndök” c. komédiával színész-pedagógusi díj

 
 
 

2010 ősze: a SINOSZ ROAD SHOW keretében „Titokzatos bőröndök” című komédiával fellépés Szegeden, Pécsett, Nyíregyházán, Egerben

„Heten” c. dráma
 
2010. szeptember 24-én Országos Idegennyelvű Könyvtár NyelvekEurópai Napján „Heten” c. dráma előadása
„Szembenállók” c. dráma
 
2011. január 23-án a „Szembenállók” előadása a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben
 
 

2011. március 26-án TÖBBNYELVŰSÉG EURÓPÁBAN: TÁVLATOK ÉS GYAKOR-LATOK KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN című nemzetközi konferencián „Szembenállók” előadás



 
2011. április 11. VERSÜNNEP JELNYELVEN a Társulat tagjai és vendégelőadók a költészet napja alkalmából adtak elő verseket jelnyelven
 
2011. május 10. ELTE Jeles Nap „Szembenállók” c. dráma
 


„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani…”
(Kosztolányi Dezső)

 
 


Új tagokat folyamatosan keresünk a társulatba! Várjuk olyan siketek és nagyothallók jelentkezését, akik szeretnék megmutatni, kipróbálni magukat a színpadon, vagy egyszerűen csak szívesen játszanak a szabadidejükben.

 

 
Jelentkezés: Juhászné Székely Hajnalka művészeti vezető (szekelyhajni@gmail.com)

 

Kérjük, nézze meg videóinkat, képeinket!

CsatolmányMéret
Rádióinterjú - pdf fájl, írásos anyag (HASÉ)707.39 KB
Brüsszeli élménybeszámoló - pdf fájl, írásos anyag (HASÉ)684.64 KB
Mári Bálintné - videó a Versünnepről 216.21 MB
Turóczi Erika- videó a Versünnepről 209.63 MB
Balis Gabriella- videó a Versünnepről 56.22 MB
Tapolczai Gergely 1.- videó a Versünnepről 54.57 MB
Tapolczai Gergely 2.- videó a Versünnepről 49.6 MB
Matuska Gréta- videó a Versünnepről 54.35 MB
Gergely József- videó a Versünnepről 55.32 MB
Juhász Ferenc 1. - videó a Versünnepről 143.77 MB
Juhász Ferenc 2.- videó a Versünnepről 95.71 MB
Sáfrány Margit- videó a Versünnepről 124.61 MB
Michelle Smith- videó a Versünnepről 57.56 MB
Turóczi Erika és Michelle Smith- videó a Versünnepről 200.85 MB
Popele Róbert- videó a Versünnepről 204.32 MB
Földi Zsuzsa 1.- videó a Versünnepről 139.29 MB
Földi Zsuzsa 2. - videó a Versünnepről 139.27 MB
Filákovics Dijáná - videó a Versünnepről93.85 MB

Hírek

Új portálunkat Mozilla Firefox és Google Chrome böngészőkre optimalizáltuk.
A legjobb megjelenés érdekében kérjük ezek egyikét használja a megtekintéshez.