„Hallássérültek” gyűjtőfogalommal nevez meg minket a társadalom. Ez a kifejezés a siketeket és a nagyothallókat egyaránt magában foglalja, függetlenül a hallássérülés okától, súlyosságától, hallásállapot milyenségétől. Különféle eltérések vannak a siketség és a nagyothallás között, és ezen különbözőségből adódódan más a szociális helyzetünk, eltérőek a kulturális igényeink és legfőképpen a lehetőségeink.
Mi nagyothallók hallásmaradvánnyal rendelkezünk, hallókészüléket használunk, orvosi rehabilitációval és fejlesztéssel jól kapcsolódunk a halló világhoz.
Orvosi szempontból nagyothallónak tekintik hazánkban mindazokat a személyeket, akiknél a halláskárosodás mértéke mindkét fülön 30-90 dB között van (Ribári). A nagyothalló személy hallókészülék segítségével többé-kevésbé megérti a hangzó beszédet, és ő maga is érthetően beszél, bár az ő hangján és kiejtésén is érzékelhetők a kontroll hiányosságai. Mivel a hangos kommunikáció az ő számára többé-kevésbé elérhető, a jelnyelvet nem használja, legtöbbször nem is ismeri azt. Vannak azonban nagyothallók, akik személyes kapcsolataik révén ismerik és maguk is szívesen és színvonalasan használják a jelnyelvet.
A különböző országokból származó szakmai munkákat és a gyakorlatot végigtekintve jól látható, hogy államonként jelentős különbség van a hallásvesztés fokozatainak és a siketségnek a meghatározásában. Nyilvánvaló, hogy a „hallássérültek” bizonyos csoportjaiban a modern orvostudomány eredményei, az egyre újabb technológiák, valamint az ezekkel párhuzamosan alkalmazott auditív-verbális oktatási módszerek számítanak a leghatékonyabb segítségnek.
Friss hozzászólások
5 hét 5 nap
7 hét 1 nap
7 hét 1 nap
7 hét 1 nap
7 hét 3 nap
10 hét 2 nap
10 hét 3 nap
10 hét 3 nap
10 hét 4 nap
10 hét 6 nap