Nagyothallás

„Hallássérültek” gyűjtőfogalommal nevez meg minket a társadalom. Ez a kifejezés a siketeket és a nagyothallókat egyaránt magában foglalja, függetlenül a hallássérülés okától, súlyosságától, hallásállapot milyenségétől. Különféle eltérések vannak a siketség és a nagyothallás között, és ezen különbözőségből adódódan más a szociális helyzetünk, eltérőek a kulturális igényeink és legfőképpen a lehetőségeink.

 

Mi nagyothallók hallásmaradvánnyal rendelkezünk, hallókészüléket használunk, orvosi rehabilitációval és fejlesztéssel jól kapcsolódunk a halló világhoz.

Orvosi szempontból nagyothallónak tekintik hazánkban mindazokat a személyeket, akiknél a halláskárosodás mértéke mindkét fülön 30-90 dB között van (Ribári). A nagyothalló személy hallókészülék segítségével többé-kevésbé megérti a hangzó beszédet, és ő maga is érthetően beszél, bár az ő hangján és kiejtésén is érzékelhetők a kontroll hiányosságai. Mivel a hangos kommunikáció az ő számára többé-kevésbé elérhető, a jelnyelvet nem használja, legtöbbször nem is ismeri azt. Vannak azonban nagyothallók, akik személyes kapcsolataik révén ismerik és maguk is szívesen és színvonalasan használják a jelnyelvet.