„Hallássérültek” gyűjtőfogalommal nevez meg minket a társadalom. Ez a kifejezés a siketeket és a nagyothallókat egyaránt magában foglalja, függetlenül a hallássérülés okától, súlyosságától, hallásállapot milyenségétől. Különféle eltérések vannak a siketség és a nagyothallás között, és ezen különbözőségből adódódan más a szociális helyzetünk, eltérőek a kulturális igényeink és legfőképpen a lehetőségeink.
Mi siketek nem rendelkezünk hasznosítható hallásmaradvánnyal, általában nem viselünk hallókészüléket sem és többségünk a jelnyelvet használja. Állapotunk hallókészülékkel sem korrigálható.
A világon mindenütt élnek siketek. Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb felmérése alapján (Global Burden of Hearing Loss in 2000, WHO) a WHO általi feltételrendszer szerint a világon mintegy 250 millió hallássérült (nagyothalló és siket) van, ami a népesség 4,2%-át teszi ki. A WHO szerint ez egyrészt kettős tendenciát takar: a társadalom elöregedésével a hallássérültek száma folyamatosan nő (1985: 43 millió, 1995: 120 millió, 2000: 250 millió), másrészt ez a változás a jobb diagnosztikának, másrészt a növekvő zajártalomnak tudható be.
Ennél természetesen jóval kisebb azoknak az embereknek az aránya, akik siketen jönnek a világra, illetőleg életük korai szakaszában válnak siketté (prelingvális siketek): ők azok, akiket a siketek nyelveivel, a jelnyelvekkel kapcsolatos nyelvi emberi jogi kérdések érintenek: ők azok, akik nagy valószínűséggel az egy-egy államon belül kialakuló siket kulturális és nyelvi kisebbségi közösség tagjaivá válnak/válhatnak.
Orvosi (audiológiai) értelemben a siketség a hallás (majdnem teljes vagy teljes) hiánya (Ribári). Ez a patológiai szemléleten nyugvó meghatározás a siketséget a normálistól való eltérésként, illetőleg hiányként értelmezi, s annak különösen negatív következményeit hangsúlyozza. Ezt a megfogalmazást a SINOSZ - összhangban a fogyatékkal élő személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló ENSZ Egyezménnyel - nem támogatja.
Prelingvális siketnek tekintjük azt a (siket) személyt, aki még a nyelvelsajátítás előtti fázisban veszítette el hallását, vagy már siketen született. Amennyiben az ilyen gyermekek kizárólag halló, hangzó nyelvet használó környezetben élnek, - éppen a hallás hiánya miatt - nem mehet végbe a természetes nyelvelsajátítási folyamat, vagyis csak tanulás révén és csak korlátozott mértékben lehet a hangzó nyelv birtokába jutni, az ilyen személyek kompetenciaszintje tehát ingadozó.
Posztlingvális siket az olyan siket személy, aki már egy hangzó anyanyelv birtokában volt, mikor hallását elveszítette, így az adott hangzó nyelvi kompetenciája teljes, biztos.
A SINOSZ által támogatott értelmezés szerint (kulturális, antropológiai értelmezés) a siketséget egy olyan embercsoport létállapotának, adottságának tekinti, amely tagjainak közös vonása, hogy a világot elsődlegesen vizuálisan érzékelik, akiket közös kultúra, hasonló tapasztalatok, viselkedési szokások jellemeznek, s legfőképpen, közös nyelvet, a jelnyelvet használják, amely elsődleges kommunikációs és megismerő szerepe mellett – más nyelvi közösségekhez hasonlóan – önazonosságuk szimbóluma is:
„A siket közösségek, a siket társadalom tagjai a siketek és nagyothallók mellett halló egyének is lehetnek. Ez utóbbiak például a siket szülők halló gyermekei, akik első nyelvükként sajátítják el a jelnyelvet. Ugyancsak ide tartozhatnak a siket gyerekek halló családtagjai, ha amellett, hogy megtanulnak jelelni, a közösség kulturális értékeivel is azonosulnak. Továbbá azok a hallók, akik, bár rokoni kötelékekkel nem rendelkeznek, vállalják ezeket az értékeket. A siketekből, nagyothallókból és hallókból álló, közös nyelvvel és kulturális sajátosságokkal rendelkező, egyszersmind hátrányosan megkülönböztetett siket közösségek tehát szociolingvisztikai értelemben nyelvi kisebbségeknek minősülnek.” (dr. Bartha Csilla, ELTE BTK)
Friss hozzászólások
5 hét 5 nap
7 hét 1 nap
7 hét 1 nap
7 hét 1 nap
7 hét 3 nap
10 hét 2 nap
10 hét 3 nap
10 hét 3 nap
10 hét 4 nap
10 hét 6 nap